Az elsőszülöttek sérülékenyebbek?

Igen. A pszichológia már régen, sokféleképpen bizonyította, hogy személyiségünket, viselkedésünket alapjaiban határozza meg a családban, a születési sorrendben elfoglalt helyünk.

Hisz az elsőszülött gyerek egy ideig egyke volt, megtapasztalhatta, hogy ő szülei, nagyszülei, felnőtt rokonai egyetlen szemefénye – de azt is átérezhette, hogy a szülei még tapasztalatlanok, aggódósabbak, bizonytalanabbak.

Gondoljunk bele! Az első gyermek születése, a várandóság időszaka a leendő szülők számára számtalan olyan kérdést vet fel, amiben még nincs tapasztalatuk, amit tanulniuk kell, ami az újság, az újdonság erejével hat. Egyszerre öröm, csoda, de szorongató élmény is, hisz ismeretlen.

Más a szülők magatartása, ha már a második harmadik, ha a következő gyermekük jövetelét várják. Ismerősebben, tapasztaltabban, érettebben vágnak bele az újbóli szülővé válásba.

Míg az első gyermeknél – nagy valószínűséggel – minden szoptatás után mérték a gyermek súlyát, a fürdővíz hőfokát, egy új jövevénynél, ez már nem így történik, lazábban, nyugodtabb lelkülettel, kevesebb aggódó érzéssel, gondolattal.

S a következő gyermeknek az a megszokott élménye, hogy van testvére, mert soha nem volt egyke – így nem élheti át a ”trónfosztottságot”, a mellőzöttség szomorúságát.

Mindezekből – is – adódik, hogy az elsőszülöttek gyakran szorongóbbak, fontosabb számukra a siker, a külső elismerés, inkább törekednek a tökéletességre, nehezebben fogadják a kudarcot, a kritikát. Gyakran épp ezért kitartóbbak, szorgalmasabbak. De lehetnek erőszakosabbak is a testvéreiknél. Nekik kell a szülői elvárásoknak leginkább megfelelni. Minden történelmi korban úgy volt, hogy elsőszülött fiú vitte tovább a családi vállalkozást, a nevet, a hagyományokat, s az elsőszülött lányra hárult a legnagyobb rész a kisebb testvérek gondozásában.

Ha a családi dinamikában mélyreható változás következik be – akár a szülők halála, válása, betegsége – rájuk hárulhat a „problémamegoldó szerep”. S ez gyakran újabb lelki sérüléseket hozhat, szélsőségesebb helyzetekben a saját életről, hivatásról, családról történő lemondást.

Kép forrása: TODAY