Tudjuk. A beszédstílus is mindent elárul rólunk, rólad, mindannyiunkról.
A gyerekneveléshez az is hozzátartozik, miként, milyen hangsúlyokkal, milyen szavakkal, milyen hangerővel beszélünk egymás között a családban. Hogyan, mire használjuk a nyelvet?
Mert lehet a szeretet, a megértés, de a bántalmazás, az elnyomás, a megalázás, a verbális agresszió, az erőszak nyelve is.
A gyerek megszületésétől fogva abban a nyelvi közegben eszmélkedik, az a nyelv hat rá, amelyik a családjában körülveszi. Nemcsak a szavakat tanulja meg, de a hanghordozást is, amely összefonódik az érzelmi légkörrel, a családtagok egymáshoz való viszonyával, a bánásmóddal.
Ahogy egyik páciensem fogalmazott: nálunk mindenki mindenkivel ordított, káromkodások, durvaság vett körül, ma is nehezen küzdök meg azzal, hogy a gyerekeimmel, a férjemmel ne felemelt hangon beszéljek, erre nagyon oda kell figyelnem.
Mert a gyerek utánzással tanul, a körülötte látott mintát követi, kezdetben nem is lát másikat – csak, amikor bekerül az első közösségbe, bölcsődébe, óvodába, iskolába. S, ahogy eszmélkedik, észreveszi a különbséget. Élvezi a nyugodtabb légkört, a kedvességet tükröző kifejezéseket, hanghordozást, megszólításokat, de a „másik” a családjából ismerős, abban él – az az otthonos.
S lehet, a későbbi, már felnőtt kapcsolataiban, párkapcsolataiban is a régről ismerős stílus köszön vissza – a megalázás, ami a szavakban is, de a bánásmódban is ott rejlik.
Így kerülhetünk bele újra és újra azokba a boldogtalanságot ismétlő életmintákba, amelyeket tudattalanul magunkban hordozunk. Mert az az „anyanyelvünk”, az hozza vissza a család, a gyerekkor, az otthon illúzióját.
Találjuk, keressük meg szülőként, partnerként a kedvesség, a tisztelet szavait, mert a beszédmodorunk nemcsak a lélek tükre, de a nevelés eszköze is, példa, minta. Lenyomat a gyermekeink személyiségén.
Kép forrása: AdCare Maine