Az iskoláról
Amikor a gyermekünk iskolába kerül, akkor jön el az életében az idő, hogy a közösség tagjaként megmérettetik, s hangsúlyosan és folyamatosan találkozik a külvilág visszajelzéseivel. Helye lesz egy közösségben, helye egy értékrendben. Besoroltatik egy ötfokú skála valamely kategóriájába, jegyeket kap. Értékelik.
Persze ezt már korábban is átélte, már a családban, már az óvodai, bölcsődei közösségben is, esetleg megkapta a „címkéket”, besorolásokat. Hisz az emberek folyamatosan így gondolkodnak egymásról, a másikat jellemzik, lefestik, külső és belső tulajdonságaik alapján megítélik. Ez a gondolkodásunk alapja is egyben.
Ezeket a rólunk szóló értékelő kategóriákat, mondatokat felnőttként sem könnyű elviselni, gyerekként pedig különösen nehéz, ha a kudarc, vagy akár az igazságtalanság élménye, érzése párosul hozzá.
Ezért nagyon kellene vigyázni, tudatosan átgondolni mikor, kinek, mit és hogyan mondunk. A szavak, az értékítéletet kifejező mondatok felemelnek, szárnyakat adnak, de földbe is döngölhetnek, akár élethossziglan fájó sebeket okozva.
Fájó sebeket okozhat a család, de az iskola, a pedagógus, a tanítónő, a tanár is.
Pedagógusnak lenni gyönyörű hivatás, de nagy tehertétel is. Életeket meghatározó tettek, mondatok kísérik az iskolai hétköznapokat. Amit egy-egy tanár mond vagy tesz a diákokkal kapcsolatban, annak nyoma marad, maradhat, nemcsak pozitív, de negatív életélményként is.
Ne tegyük! Adjunk egészséges bizalmat, szeretetet minden módon.
Hogy születik az önbizalom? Szeretetből, elfogadásból, a szeretetteli nevelésből.
Az oktatással, neveléssel foglalkozók hivatása azért is nehéz, mert akik e területen dolgoznak, azoknak az emberi gyengeségei, saját életük megoldatlan gondjai felnagyítva, hangsúlyosan jelennek, jelenhetnek meg a munkájuk során. Vagyis aki emberneveléssel foglalkozik, az önnevelést, az időnkénti magába mélyedést semmiképpen nem spórolhatja meg. Kiegyensúlyozott embereket, kiegyensúlyozott felnőttek nevelhetnek.
A szülők kötelessége a gyermeket okos szeretettel képessé tenni arra, hogy küzdeni, az akadályokat legyőzni tudó emberekké váljanak. Meg kell adni a gyermeknek a mindenkori életkori sajátosságokhoz illő, kellő önállóságot. Nem a gyerek helyett kell élnie és cselekednie a szülőnek, hanem arra kell képessé tenni, hogy önmaga cselekedjék sikeresen, hatékonyan egy-egy élethelyzetben.
S az iskola feladata is ez: sikerélményt, tudást, pozitív élményeket adni szeretettel és személyre szóló törődéssel.