Évfordulók, sorsfordulók

Amióta az ember számolt az idővel, és tudatosabban gondolkodott, azóta nagy jelentőséget tulajdonított a különböző, bizonyos időszakhoz köthető történéseknek.

A múló és örökké változó, hullámzó időben ezek az időszakok más fénybe kerültek, kerülnek.

Így készít bennünket megállásra, elgondolkozásra egy-egy ünnep, és különböző fogadalmak megfogalmazására az év vége: valami elmúlik, valami új kezdődik, búcsúztatjuk az óévet és nagy reményekkel telve várjuk az új esztendőt.

De vajon az ilyen újévi fogadalmaknak van-e értelmük, bármiféle hasznuk?

Kevésbé.

A változás igazán belülről érlelődik, és inkább úgy születik meg, ha túlhaladunk valami régi életformán, életfelfogáson, és a változásra kész lesz a lélek. Ezek a pillanatok, időszakok hozzák el a tartós változást.

S mindez független az év végi fogadalmaktól, a változás, a változtatás akarása az egyén élete történetéhez kapcsolódik inkább. Hiszen minden ember életében megvannak a fontos dátumok – születésnapok, házassági évfordulók, megbetegedések, gyógyulások, és még sok minden más – és ezek válnak emlékezetessé.

Jó, ha megállunk, elgondolkodunk önmagunkon, a velünk történteken többször egy évben, és nemcsak – vagy nem kizárólag – az év végi vagy a következő évet indító napokon.