Indulatkezelés gyerekkorban

Fogadjuk el, hogy a gyerekek, ahogy a felnőttek is sokfélék, hiszen korábban már sokszor utaltunk rá, hogy vannak velünk született pszichés jellemzőink. Ezek a következők: temperamentum, emocionális stabilitás és a képességek.

S persze minden ember, minden gyerek személyiségét, karakterét a vele született jellemzőkön kívül meghatározzák még a környezeti a hatások, az őket körülvevő család, az ott élő felnőttek személyisége, viselkedése, egymáshoz való viszonya, nevelési stílusa.

S ezeken túl megvan az emberi fejlődés biológiailag meghatározott ritmusa, a különböző életszakaszok belénk kódolt változása, sajátosságai. A fejlődésnek vannak kritikus másképp szenzitív periódusai, ami azt jelenti, hogy bizonyos sajátos környezeti vagy biológiai eseményeknek egy adott, konkrét időszakban meg kell történnie, hogy a fejlődés normálisan folytatódhasson.

Erre egyik példa a nyelv elsajátítása, ha a gyerek nem kerül olyan környezetbe, legkésőbb 7 éves koráig, hogy az őt körülvevő, a nyelvet beszélő, használó emberek mintáját követve elsajátítsa, megtanulja az anyanyelvét, akkor később ezt már nem tudja a megfelelő szinten elsajátítani. Vagy a biztonságos érzelmi kötődés kialakulásának kritikus időszaka a 6 és 9 hónapos kor közötti időszak, s folytathatnánk még a sort.

S mire van szüksége egy gyereknek? Sok-sok mozgásra, szabad játékra… Ha ez nincs meg, ha túl sokat ül a gyerek például a tévé, a számítógép, tablet, okos telefon előtt, ha készen kapott képeket néz, ha keveset mozog, akkor sokkal agresszívebb, nyugtalanabb, hisztisebb, lesz. „Hisz az aktivitás duzzad, és előbb, utóbb agresszióban robban, de ami talán még rosszabb, a külső kép a megjelenésének pillanatában blokkolja a belső kép készítését. Nincs feldolgozás! Ha a gyerek csak a legjobb, legszelídebb angol természetfilmet nézi, a képernyőtől, akkor is agresszívebb lesz.”

S máris megvan az indulat egyik lehetséges oka: túl sok képernyő előtt töltött idő!

Ezt mindenképpen minimalizálni kell! De a legjobb, ha a gyermek megszületésétől kezdve tudatosan figyelünk rá, hogy ne a különböző képernyők állandó vibrálása, jelenléte uralja a családi élet tereit. Ehhez a szülők részéről valódi átgondolt tudatosságra van szükség.

Az indulatos viselkedés megelőzésének, kezelésének másik módja a rendszeresség, a napirend helyes kialakítása, a gyermek időben történő lefektetése, az elegendő pihenés. A kialvatlan gyerek mindig nyűgösebb! A kisgyermekeknél óvodás korban, de még az iskoláskorban is a legideálisabb, ha a lefekvés legkésőbb este nyolc óráig megtörténik. Vacsora – lehetőleg közösen az egész családdal, közben beszélgetés, jó hangulat – s a tévé sem szól a háttérben – majd a fürdés, a gyermek a saját ágyában hallgatja az esti mesét – mindig csak egyet, következetesen! Utána „jó éjt puszi”, egy kis simogatás, s a gyermek egyedül, hiszti nélkül alszik el! Hangsúlyozom: a saját ágyában, nem a szülőkében.

Kezdettől legyen a gyereknek saját fekhelye! Ez nagyon fontos!

Ha a lakásunk szűkös, akkor is ki kell alakítanunk egy kis intim sarkot a szülők szobájában a gyereknek, legyünk találékonyak, válasszuk el valamilyen térelválasztóval, függönnyel a helyét a helyiség többi részétől!

Ha a gyerek kimászkál lefekvés után, akkor valamit elrontottunk a nevelésnél, a helyes szokásokat nem tudtuk kialakítani!

A rosszul kialakított életrendet megváltoztatni mindig sokkal nehezebb, mint eleve a jó szokások meghatározó rendje szerint élni, mert akkor ez lesz a gyerek számára a természetes, s eszébe sem jut vitázni, hisztizni.

Akkor nő nagyra a gyerekben az indulat, ha nincsenek meghatározó keretek, mert akkor állandóan a határok alakítása van napirenden.

Megindul az alkudozás, a hiszti, mert megtanulta, ha elég kitartóan hajtogatja a magáét, a szülő elfárad, és a végén az lesz, amit ő akar!

Vagyis: legyenek a nevelésben határozottan megfogalmazott szabályok, s ezeket következetesen tartsuk be, mert akkor mindenki nyugodtabb, boldogabb lesz. S visszatérve egy korábbi témához: nem a gyerek a főnök a családban!

A gyermek indulatai mögött nagyon sokszor a kettős nevelés húzódik meg: amit az egyik szülő képvisel, a másik nem tartja fontosnak, nem ugyanazt követeli meg, – elvált szülőknél a gyűlöletből fakadó viták sora is idetartozik -, de a többgenerációs családokban is gyakori jelenség, hogy a nagyszülők viselkedése gyengíti, kétségbe vonja a szülők által fontosnak tartott szabályokat. S nagyon korán kialakul a gyermek viselkedésében a manipulációra való hajlam, ami a jellemtelenség, a felnőttkori önző viselkedés alapja.

Gondoljuk meg, önző, durva embert akarunk nevelni az aranyos, kedves óvodásból?

Mindemellett tény, – korábban már utaltam rá – az óvodáskornak megvannak a maga fejlődési sajátosságai, amihez hozzátartozik a saját akarat érvényesítési képességének tanulása is. Annak megtapasztalása, hogy a család mellett már fontosak lehetnek a barátok, ismerőssé válnak az óvónők, gondozók, más felnőttek. A gyermek világa tágul, személyisége, tapasztalatai folyamatosan gazdagodnak.

Utánzással tanul meg sok mindent, ezért fontos, hogy a körülötte élők miképp viselkednek, milyen szavakat használnak, milyen stílusban kommunikálnak egymással, vagyis milyen a család érzelmi légköre: kedvesség kell, érzelmi burok, biztonság , s, ha ez megvan, akkor sokkal kevesebb az indulat, frusztráció a gyermekben.

S miképp kezeljük az agressziót gyermekkorban?

Ranschburg Jenő szerint: az agresszió során az egyén nyílt vagy szimbolikus formában szándékosan okoz kárt, sérelmet másokban (heteroagresszió), önmagában (autoagresszió), vagy a körülötte lévő tárgyakban.

A definíció szerint az agresszió megnyilvánulhat fizikai, verbális vagy fantázia formájában. A szocializáció során az agressziót el kell fojtania a gyereknek. Az elfojtás folyamata: a fizikai agressziót társról a tárgyakra, majd a verbális (szidalmazás, káromkodás, indulatszavak, árulkodás) színterére, végül 8 éves kortól az egocentrikus beszéd belsővé válásával a fantázia világába kell száműznie. Más, megengedett csatornák az indulat, az agresszió levezetésére a következők lehetnek:

• szabály- és szerepjátékok
• mozgás és sport
• rajz és egyéb vizuális technikák, gyurmázás, homokozás, meseszövés, dramatizálás

---

Az agresszió megnyilvánulási formái lehetnek:

1. Virtuskodó agresszív megnyilvánulások

Elsősorban azoknál jellemzőbb, akik főleg akciófilmeket néznek, akciódús számítógépes játékokat játszanak, és akik életközösségben élnek, és a szabadidő eltöltésének ezt a formáját ismerik meg. Óvodába, iskolába kerülve gyakran játszanak virtuskodó játékot. E játék agresszív jellegű, de nem agresszió, ugyanis az agresszió szándékos cselekvés. A virtuskodó játékban a tettlegesség oka nem az, hogy szándékosan kárt vagy sérelmet okozzon a gyerek a társának, hanem csak az agresszió lejátszása, a filmhőssel való azonosulás, azonban beindíthatja az agressziót, amennyiben ez átváltozik rivalizálássá. Ezért csak irányítás alatt célszerű ilyen játékot engedélyezni. Pedagógiai segítség lehet, ha motiváljuk a gyerekeket őket vizuális, ábrázolási és kézműves technikák megismerésére, valamint mozgásra, testnevelésre, anyanyelvi, irodalmi foglalkozásokra.

Meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy milyen testi érintések milyen hatással vannak ránk, és milyen testi kontaktus engedélyezett. Segíthet például, ha megismertetjük a gyerekekkel a különböző érintéseket: fuvallat, hozzáérés, simogatás, rajzolás egymás hátára, paskolás, masszírozás, szúnyoglecsapás, pofon. A játék végén kiemeljük, hogy a paskolás, a pofon, az öklözés tiltott testi érintkezés. Érdemes ezt a dramatikus játékot többször is eljátszani, hogy rögzüljön.

2. Az impulzív agresszivitás

Bizonyos gyerekek idegrendszerének feszültségtűrő képessége gyenge (frusztrációs tolerancia), és ha frusztráció éri őket, akkor agresszívek. Az ilyen gyerekek nevelhetőek. Csak akkor lesznek agresszívek, ha annak kiáltják ki őket, mivel „ezt várják el tőle”. (Pygmalion-effektus, beskatulyázás, a pszichológia pedig: projektív identifikációnak nevezi).

Carl Rogers szerint amilyennek látják az embert, az beépül az énképébe, és az énkép igyekszik magát fenntartani (selfkonzisztencia törvénye).

Pedagógiai segítség lehet: a viselkedéstanítás, amely 5 pontban így írható le, kisebb gyerekeknél alkalmazható módon:

• Értelmezés: Elmondjuk a gyerekeknek például, hogy „rakoncátlan a keze, nem ő verekedős”.
• Célmeghatározás: Te majd „megfegyelmezed a kezed”.
• Aktivizálás: Ha azt érzi, hogy dühös, rohanjon a felnőtthöz, próbálja megfogalmazni a maga szintjén, hogy mit is érez, gondol, vagy éppen mi is történt vele, és közben „parancsoljon a kezének”!
• A környezet bevonása: A többieknek is elmondom az adott közösségben – mondjuk egy óvodában – hogy nem verekedős, és segítsenek neki „a rakoncátlan kezét megfegyelmezni”.
• Megerősítés: Jutalmat, dicséretet adunk, ha sikerült megfékeznie a kezét, az indulatait (a jutalomnak mágikus ereje van, mert a gyereknek szüksége van rá).

3. Antiszociális viselkedés

Ha a gyermek olyan környezetben nő fel, ahol a veszélyeztetettség az uralkodó, akkor fenyegetőnek érzi a világot. A felé nyúló simogató kéz látványára is védekezően emeli fel a kezét. A gyermek személyiségébe beépül az agresszió, amelynek több módja van.

Az egyik, amikor belebújik az agresszor bőrébe, azonosul vele, s így éri el, hogy legyőzze a félelmét, mert átéli a hatalmat, hisz tőle fognak félni a többiek. A társaival szemben tehát megtapasztalja a szociális hatalom érzését, és ha így határozza meg önmagát, beépül az énképébe az agresszió. El kell érni a nevelés során, hogy a gyerek megtanulja, a világ nem fenyegető. Ez elérhető öleléssel, a szeretetteli fizikai kontaktus, intimitás megteremtésével, dicsérettel. Abraham Maslow szerint minden gyermekben jelen van a biztonságra való igény, melynek hatékony kielégítései formája az intimitás.

Próbáljuk tehát elfogadni, hogy sokféle érzelem van, ezek részei az éltünknek. Csak tanítsuk a gyermekeinknek, hogy az érzelmi megnyilvánulások maradjanak a megfelelő mederben.

Hisz lehet az átélt érzelem:

1. Öröm (békés, boldog, elragadtatott, energikus, hálás, nyitott, jókedvű..)
2. Bánat (boldogtalan, borúlátó, elégedetlen, gondterhelt, letargikus, szomorú..)
3. Düh (bosszús, frusztrált, feszélyezett, feszült, ideges, morcos, nyűgös, heves ..)
4. Meglepődés (álmélkodó, megrökönyödött, csodálkozó, elképedt, megilletődött.)
5. Félelem (szorongó, tehetetlen, ijedt, rémült, megszeppent, riadt, reszkető,…)
6. Undor (irtózó, viszolygó, gyomorforgató, ki nem álló, gyűlölő, megvető, iszonyodó, …)

Szülőként ne ijedjünk meg a hisztitől, tanuljuk meg hatékonyan kezelni, ne engedjünk neki! S, ha figyelünk a gyermekünkre, „megtanuljuk”, ki is ő, milyen személyiség, akkor megtaláljuk a lelkéhez a legmegfelelőbb, leghozzáillőbb kulcsot.

Két nagyon ártalmas nevelési stílus van: a kritika nélküli „a majomszeretet” és a teljes elhanyagolása, figyelmen kívül hagyása a gyermek szükségleteinek. Mint mindenben, itt is a legjobb az „arany középszer, a súlyegyen”, vagyis a középút, s persze soha ne feledjük az empatikus szülői odafordulást sem!! Mert minden helyzet, minden gyerek más!!