„Életünk és ételünk”

Többször voltam tanúja a következő jelenetnek: iskolai vagy táborozó gyerekcsoport várakozik egy-egy élelmiszerüzlet előtt, vásárolnak, beszélgetnek.

De mit vásárolnak a boltban?

Mindent, ami nagyon – nagyon egészségtelen: chipset, édességet, energiaitalt – nagy mennyiségben.

Ez is azt mutatja, hogy nagyon rossz étkezési szokások alakulnak ki a gyermekeinkben már egész kisgyermekkortól. Ami mögött rossz, egészségtelen családi viselkedésminták húzódnak meg.

Az újszülött számára már fontos a rendszeres étkezés, a szoptatások ritmikus rendje, a gyermek igényeit is figyelembe véve ez szépen kialakul a születés utáni első hetekben. Ekkor sem kell „tömni a gyermeket”, nem szerencsés, ha a nyűgös sírást mindig azzal orvosoljuk, hogy rögtön mellre tesszük, hisz a sírás mögött számtalan más ok is meghúzódhat.

Két – három hónapos korra, ha megfelelő módon reagálunk a gyermekünk jelzéseire, már szépen beállhat az étkezések klasszikus rendje: reggeli – tízórai – ebéd – uzsonna – vacsora (s ez bővülhet még egy későbbi étkezéssel az első hónapokban a gyermek igényei szerint, amit aztán lassan – lassan elhagyhatunk majd).

Ne feledjük, a gyermek gyomrának is szüksége van az éjszakai pihenésre!

S amikor már megkezdődik az anyatejen túli vegyes étkezés, akkor nagyon figyeljünk a változatosságra, kedveltessük meg a gyermekkel a különböző ízeket. Főzzünk változatosan! Ismétlem! Főzzünk! Legyenek meg a magyar konyha haladó hagyományait követő ételek: leves, második fogás, desszert – ez utóbbi el is maradhat néha, hiszen ezt pótolhatja majd az uzsonna, ami lehet kedvenc édesség, gyümölcs.

Az, hogy milyen lesz a gyermekeink viszonya az ételekhez, az étkezéshez, hogy küszködnek-e a későbbi életszakaszukban bármikor túlsúllyal, az emésztéshez kapcsolódó számtalan betegségek valamelyikével, már gyerekkorban eldől!!

A főzés, az étkezés legyen a közös családi együttlét, a közös együtt munkálkodás és öröm „terepe”! Minden gyerek szeret tevékenykedni. Vonjuk be fokozatosan a gyerekeket a feladatokba, így tanulnak, ügyesednek.

S ne kövessük a régi magyar közmondás tanítását: „Magyar ember evés közben nem beszél”. Dehogynem! Beszélgessünk, a közös családi ebédlőasztalnál, a kellemes vacsorák arról is szóljanak, hogy kifújjuk magunkat és megosztjuk egymással a nap történéseit.

Így a gyermekeink megtapasztalják a közös nagy beszélgetések különleges hangulatát, átélik az összetartozás élményét, s megtanulnak beszélgetni, odafigyelni egymásra és a többieket türelemmel végighallgatni.

Ja, és mindezt persze „kütyük nélkül”, mert egymásra figyelünk!

Így írja le ezt az élményt Siv Widerberg svéd költő Sóderparti című versében:

Dániel
aki az osztályunkba jár,
a vacsorát Sóderpartinak hívja.
„Sódert esztek vacsorára?”
kérdeztem egyszer
(mert szerintem ez a
Sóderparti
olyan lükén hangzik).
„Frászt” mondta Dániel,
„húst eszünk,
és mindenki nyomhatja a sódert,
és senki se mondja,
hogy fogd be a szád,
és mindig kipakolhatod,
ami a szívedet nyomja”
mondta Dániel, és nevetett.

Mégiscsak lükén hangzik, hogy Sóderparti.
De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!

Nálunk csak olyan közönséges Vacsora van.

(Tótfalusi István fordítása)