„Életünk és ételünk”

Többször voltam tanúja a következő jelenetnek: iskolai vagy táborozó gyerekcsoport várakozik egy-egy élelmiszerüzlet előtt, vásárolnak, beszélgetnek. De mit vásárolnak a boltban? Mindent, ami nagyon – nagyon egészségtelen: chipset, édességet, energiaitalt – nagy mennyiségben. Ez is azt mutatja, hogy nagyon rossz étkezési szokások alakulnak ki a gyermekeinkben már egész kisgyermekkortól. Ami mögött rossz, egészségtelen családi viselkedésminták Tovább olvasom!

Testi fenyítés? Soha!!!

Miért ne? Mert rossz mintát adunk. Mert a gyerek azt tanulja meg, hogy félni kell attól az embertől, akit szeret, akihez kötődik, aki gondoskodik róla. Így a szeretet érzése a félelemmel párosul, sérül a bizalom. Mert ennek következtében hibás minták lenyomata kerül a gyerek lelkébe, s később ő is ezt a mintát követi, követheti a Tovább olvasom!

Indulatkezelés gyerekkorban

Fogadjuk el, hogy a gyerekek, ahogy a felnőttek is sokfélék, hiszen korábban már sokszor utaltunk rá, hogy vannak velünk született pszichés jellemzőink. Ezek a következők: temperamentum, emocionális stabilitás és a képességek. S persze minden ember, minden gyerek személyiségét, karakterét a vele született jellemzőkön kívül meghatározzák még a környezeti a hatások, az őket körülvevő család, az Tovább olvasom!

Az idősekről

Polcz Alainnek van egy könyve, címe Az öregségről. Érdemes olvasni vagy lehetséges akár meghallgatni, hisz megjelent hangos könyvként, s a szerző saját előadásában hallható. Áthatja a saját tapasztalatokkal gazdag emberi bölcsesség. Szól minden korosztálynak. Az időseknek a legmegszívlelendőbb tanácsa, hogy ne zárkózzanak be, legyenek sokat – ha tehetik, s törekedjenek rá – fiatalok között, ne Tovább olvasom!

Mit tudnak a francia nők?

Minden, ami francia… A könyvesboltokban és az olvasók között mostanában nagy népszerűségnek örvendenek azok a könyvek, amelyek a francia nevelésről, a francia nők életformájáról, életviteléről, értékrendjéről, hétköznapjairól szólnak. Egyik ilyen fontos mű Pamela Druckerman könyve, a Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra című könyve vagy ilyen Mireille Guiliano könyvsorozata A francia nők nem Tovább olvasom!

A bántalmazott gyerek viselkedése

A bántalmazás lélektana egy író tollából Mottó Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam – messze anyám, rokonom van, ezek idegenek. (József Attila: Levegőt!) Erről (is) pontos látleletet ad Bereményi Géza Magyar Copperfield című regényében. Amikor édesanyja (aki korábban nem Tovább olvasom!

Jó feleségek – Egy XIX. századi írónő ma is aktuális gondolatai

Milyen egy jó feleség? Lehet-e aktuális egy XIX. századi regény? Most készült el nemrég az írónő két regénye – Kisasszonyok, Jó feleségek – felhasználásával egy új amerikai film: Kisasszonyok címmel (2019-es romantikus filmdráma Greta Gerwig rendezésében, amelynek magyarországi bemutatója 2020. januárjában volt.) A regényekben sok önéletrajzi elem található, az írónő és három lánytestvére más-más női Tovább olvasom!

A lélek vírusa a félelem és minden, ami negatív érzés, gondolat

Ne hagyjuk magunkat megbetegíteni negatív gondolatokkal, a negatív emberek közelségével. Sok páciensem panaszolta, hogy miközben a munkahelyen dolgoznak, és közben beszélgetnek – hisz számtalan munkakör ad erre lehetőséget – nagyon szenved attól, hogy mennyi negatív dolgot, panaszt kell végighallgatnia a munkatársa, munkatársai részéről. S vajon tényleg ezt kell tennünk? Kell? A legnagyobb veszélyben a szelídek, Tovább olvasom!

Hogyan tanuljunk, vagy ne tanuljunk együtt a gyerekekkel?

Szülőként mindenki azt szeretné, azt kívánná, hogy az ő gyereke sikeres legyen az iskolában, ne legyen vele semmi gond, vágjon az esze, mint a borotva, kedveljék a tanárok, a diáktársak, fogadjon szót, ne csináljon lehetetlen, elfogadhatatlan szabályszegéseket. De ez a fajta ideális helyzet ritkán adatik meg. Mégis, mit tehet a szülő, hogy a gyereke jobb Tovább olvasom!

A koronavírussal terhelt hétköznapokat átélő ember lélektana – avagy, hogyan éljünk, hogyan viselkedjünk vészterhes időkben?

A megszokottól eltérő élethelyzetek kibillentik az embereket a komfortzónájukból, más viselkedést, gondolkodást követelnek meg. Két véglet, két szélsőséges magatartás, reakció lehet jellemző: a túlzott félelem, már-már pánik és az abszolút tagadás. Mint mindenben, itt is a legjobb „az arany középszer”, a kiegyensúlyozott véleménynyilvánítás, a nyugalom és a bölcsesség megőrzése. Az információáradatban igyekezzünk megtalálni a leghitelesebb Tovább olvasom!